A versenyhatóság az amerikai Wish webáruház európai működtetőjével, a holland ContextLogic B.V-vel szemben indította vizsgálatot, mivel azt valószínűsíti, hogy a Magyarországon is jelentős számú felhasználóval rendelkező e-kereskedelmi platform akciótartási gyakorlata a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütközik.
 
A GVH kiemelte, a Wish az eladókat és a fogyasztókat összekötő, online piactérként működik, tavalyi felmérés alapján a magyar fogyasztók harmadik legkedveltebb külföldi webáruháza. A nemzeti versenyhatóság szerint azonban az üzemeltető feltételezhetően nem az elvárható szakmai gondossággal jár el a platform ár- és kedvezményfeltüntetési gyakorlatának kialakítása és ellenőrzése során.
 
A GVH gyanúja szerint bizonyos árak feltehetően valótlanok a piactéren, azaz a termékek az adott áron ténylegesen nem vásárolhatók meg a platformon, egyes, jelentős kedvezménnyel kínált termékek eredeti árait pedig a webáruház korábban vélhetően sosem alkalmazta.
 
Megtévesztőek lehetnek a visszaszámláló órával párosuló, néhány percig kedvezményt ígérő "azonnali ajánlatok", a fogyasztókat sürgető határidő lejárta valószínűleg semmilyen tényleges hatással nincs a termék árára, az elérhetőségére. A vizsgálat emellett kitér egyes, hangsúlyosan megjelenő termékjellemzők megalapozottságára is, ilyen például a kiemelten feltüntetett, magas karátszám az esetenként néhány száz forintos ékszereknél - írja a GVH.
 
Hangsúlyozzák, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - tájékoztatott a GVH.