A kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott és az Agrárminisztérium által indított, Közös ügyünk az állatvédelem című online felmérésben több mint negyedmillióan mondták el véleményüket  az állatvédelmet és a felelős állattartást érintő több fontos kérdésben. A kérdésekre adott válaszokból kirajzolódott az igény az állatmenhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatására, a válaszadók 97,9  százaléka értett ezzel egyet

Az elmúlt időszak koronavírus-járvány elleni küzdelme komoly próbatétel elé állította az állatvédő civil szervezeteket is. A rendkívüli idők kihívásai előtt azonban nem hajoltak meg, hanem felszegett fejjel és állhatatossággal mentek végig minden nap azon az úton, amit a lelkiismeretük és erkölcsük kijelölt számukra - írták a közleményben.

Magyarország kormánya felismerte a szervezetekre nehezedő nyomást és a koronavírus-járvány okozta számos új kihívást. A menhelyek és állatotthonok telítettségén nem segített az sem, hogy honfitársaink körében egyre nagyobb hangsúlyt kap a felelős állattartás és kedvező tendenciát mutat az örökbefogadási kedv - fogalmaztak.

"Éppen ezért nem mehetünk el szó nélkül az állatvédő civil szervezetek erőn felüli teljesítménye mellett, amelyet az állatok védelmében és érdekében nap mint nap nyújtanak. A kormány a mostani rendkívüli támogatással kíván hozzájárulni az állatvédők munkájához, megköszönve az önkéntesek és segítők által az állatok érdekében hozott áldozatokat. A rendkívüli támogatás lefedi az ország teljes területét és az összes megyét.

"Továbbra is azon dolgozunk, hogy a civil szervezetek minél több és célzott forráshoz juthassanak, hiszen közös ügyünk az állatvédelem! Felelősségteljes és kitartó munkájukat ezúton is köszönjük" - tették hozzá végezetül.