Egy helyi lakos – minden előzmény nélkül – ököllel arcon ütötte ismerősét Jászágón 2019. június 19-én a déli órákban, aki a bántalmazás következtében megsérült. A nyomozás során az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy az ütés következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett.

A nyomozók elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható G. Imrét, és életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat nyomozás befejezési javaslattal küldte meg a főügyészségnek.