A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy jászkiséri lakos ellen. A 27 éves férfi 2019. december 30-án 17 óra és 2019. december 31-én 8 óra között Jászkiséren, egy bekerítetlen ingatlan udvarán parkoló gépkocsi résnyire leengedett ablakát lenyomta, majd a járműbe bejutva eltulajdonította az autórádiót, valamint egy kerékkulcsot és egy emelőt.

A rendőrségre érkezett bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították a jogsértőt, aki a háza előtt parkoló gépkocsijában aludt, amikor rátaláltak. A férfi gépjárművének átvizsgálása során az autórádió mellett két láncfűrész is feltalálásra került. A nyomozók megállapították, hogy a tolvaj a fűrészeket egy akkumulátorral együtt a sértett másik jászkiséri ingatlanjának teraszáról lopta el.

A rendőrök D. Ádámot elfogták és előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A megtalált tárgyakat lefoglalták.