Hozzáteszik: a jogszabály tavaly változott, a földtulajdonosok e kötelezettsége már nemcsak július 1-jétől áll fenn, hanem az egész vegetációs időszak alatt. A jogszabály-változtatást az indokolta, hogy a parlagfű nagyon jól alkalmazkodik Magyarország időjárási viszonyaihoz, emiatt képes volt megfelelő időjárási körülmények között az eredetileg törvényben megjelölt határidő előtt is virágozni.
 
A helyszíni ellenőrzést külterületen a területileg illetékes ingatlanügyi hatóság (megyei kormányhivatal földhivatali osztálya) végzi. Amennyiben a földhasználó nem tesz eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének, a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztálya közérdekű védekezést rendel el, ami hirdetmény útján, illetve a helyben szokásos módon is közölhető. A közérdekű védekezést a kormányhivatal által megbízott vállalkozók végzik. Ha az ügyfél időközben eleget tesz parlagfű-mentesítési kötelezettségének, azt köteles bejelenteni a kormányhivatalnak, ha pedig nem teszi, akkor érvényesíteni lehet vele szemben az okafogyottá vált kiszállással felmerült költségeket.
 
Azzal szemben, aki elmulasztja parlagfű elleni védekezési kötelezettségét, növényvédelmi bírságot kell kiszabni, melynek mértékét a parlagfűvel fertőzött terület mérete és a parlagfűvel borítottság mértéke határozza meg. Amennyiben az adott földhasználó 3 éven belül ismételten elmulasztja parlagfű elleni védekezési kötelezettségét, a növényvédelmi bírságot a másfélszeresére kell emelni. A hatósági eljárás során felmerült költségeket és a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket a földhasználónak kel megfizetnie.
 
Az elmúlt években megszokott fellebbezési eljárás megszűnt. A megküldött határozat/végzés ellen keresetlevéllel közigazgatási per indítható, melyet az illetékes megyei kormányhivatalhoz a határozat közlésétől számított harminc napon belül lehet benyújtani külterület esetén.  
 
Belterületi, károsítókkal fertőzött terület esetében a hatósági ellenőrzés lefolytatására a jegyző jogosult. Az önkormányzat használatában lévő belterületi ingatlan esetében a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának munkatársai végzik a hatósági ellenőrzést. Helyszíni ellenőrzés hivatalból vagy bejelentés alapján indulhat.