A közlemény szerint a falu- és/vagy tanyagondnoki szolgáltatást működtető vagy új szolgáltatás indítását vállaló települések a tevékenységükhöz szükséges új gépjárművek beszerzésére igényelhetnek támogatást 3 milliárd forint keretösszegben. Az egy pályázó által maximálisan elnyerhető összeg 15 millió forint.
 
Szintén 3 milliárd forint keretösszeget fordít a kormány a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, zöldterületek, emlékhelyek gondozásához és a köztisztasági szolgáltatások megvalósításához szükséges új kommunális eszközök, munkagépek beszerzésére. Pályázatonként szintén 15 millió forint a limitösszeg - írták.
 
A Miniszterelnökség közlése szerint anyagtámogatás igényelhető a települések járdáinak építéséhez, felújításához, összesen 1 milliárd forint keretösszegben. Egy pályázó legfeljebb 5 millió forint támogatásban részesülhet.
 
Orvosi eszközök beszerzésére 500 millió forintot biztosít a kormány a Magyar falu programon belül, rendelőnként 2 millió forint az elnyerhető legmagasabb támogatási összeg.
 
A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén június 11-éig lehet benyújtani. A támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik.
 
Jelezték azt is, hogy a vidéki kistelepülések hátrányainak mérséklése, a népességcsökkenés megállítása és az életminőség javítása céljából a Miniszterelnökség ebben az évben eddig tizennégy kiírást tett közzé a Magyar falu programban, amelyek közül hat áll nyitva a pályázók előtt.
 
A program harmadik éve tartó teljes költségvetése a falusi csokkal, a falusi útalappal és a kisboltok támogatásával együtt több mint 600 milliárd forint - áll a közleményben.