Egész Európában és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járvány megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása. Ezért a járvány elleni védekezés további erősítése érdekében a kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, azaz kihirdette a veszélyhelyzetet.

Ez azért fontos, mert a rendkívüli jogrend – ahogy az első hullám idején, úgy most is - gyors cselekvést tesz lehetővé a kormány számára. A kormány az Országgyűlést arra kéri, hogy a rendkívüli jogrendet 90 nappal hosszabbítsa meg.

A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában. Mindenkinek be kell tartani a szabályokat, óriási az egyéni felelősség. Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a most bevezetett védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon, A védelmi intézkedések a járvány lassítását szolgálják és ezzel az egészségügy teljesítőképességét is védjük.

Négyezer fő alatt az új fertőzöttek száma Magyarországon

A világon 48 090 690 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 224 415, a gyógyultaké pedig 31 832 864 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

Részleteket a hirado.hu oldalon vagy a térképre kattintva olvashat!